Séd-forrás

/2015.04.01. /

A Séd-forrás a Somló nyugati oldalán egyike a hegyen található három ivóvízvételi lehetőségeknek ( Szent Márton forrás keleten; Vásárhelyi kút délen).

A Séd Forrás jelenlegi építményeit a régi írások szerint 1877-ben szintén civil összefogással készítették el helyi önkéntesek, majd 2005-ben a területileg illetékes Somlószőlősi önkormányzat újította fel.

  • latnivalok-1
  • latnivalok-2

Az 1877-es építmény medencéjéből a forrás kifolyóját kb. 50-rel lejjebb kellett hozni, mert már nem volt elég a nyomás – ezt végezte el az önkormányzat 2005-ben. Azóta a forrás állaga csak romlott, a végén már csak egy műanyag csövön jött a víz egymásra dobált kövek között, az elhanyagoltság miatt a forrás többször el is apadt.

A 2013-as alulról szerveződő, civil összefogással megvalósult forrásrekonstrukció célja az volt, hogy az 1877-es forrásfő szép eredeti építményeit újra vonzóvá és látogathatóvá tegyék, annak ellenére hogy maga a vízvételi lehetőség már nem itt van. A forrásfő ajtajára új fa-fedél, rácsára díszek , a falra pedig egy bukolikus freskó került, az alábbi felirattal:

OLTSD SZOMJAD A GYÖNYÖRŰSÉGEMRE!
OLTSD SZOMJAD A VILÁG TÖKÉLETESSÉGÉRE!

A freskó Schaller István festőművész munkája ill. felajánlása.

A 2003-ban elköltöztetett kifolyó régi műanyag csövének helyére kis kőépítmény, vésett tábla és rézcső került, az elfolyóként funkcionáló rácsot pedig nyárra egy óriási lapos kővel fedték le. A kő újra az útra vezeti ezzel a vizet azért, hogy – ahogy évezredeken át tették- a Somló kis állatai, a gyíkok, pillangók, madarak és rovarok is ihassanak nyáron a forrásból. Télre ezt a követ leveszik,  a lefagyás elkerülése végett.

A fizikai munkát önkéntesek végezték, amihez vásárolták ill. ha volt, inkább összekéregették a somlói gazdáktól a szükséges anyagot ( kő, homok, cement, festék, korlát stb) Csak arra költöttek, amit végképp muszáj volt pénzért venni, és amikor a költségek véglegesedtek, körlevelet küldtek ki a Somlóiaknak, hogy aki úgy gondolja, járuljon hozzá  a munkához annyival, amennyit gondol.

Egy délután alatt  (!!) meglett a pénz, összesen 6 pincetulajdonos adományából – és csak azért nem többéből, mert egy pincészet hozzájárulása csaknem teljes egészében lefedte a költségeket!!
A felújításról emléktábla készült, az eredeti 1877-es mintájára , amelynek felirata:

” FELÚJÍTTATOTT 2013-BAN A SOMLÓIAK ÖSSZEFOGÁSÁVAL. 
KÖSZÖNET MINDEN SEGÍTŐ KÉZNEK ÉS SZÁNDÉKNAK.”

A tábla a bándi székhely Vég-Kő Kft. felajánlása.

Forrás: http://www.somloi.hu/sed-forras-felujitasarol/