“A behavazott Bakony egy rejtett pusztáján születtem 1922. február havában. Hamarosan a betyárok hazájából Savanyú Jóska szülőfalujába, Vas megyébe a kemenesi Izsákfára kerültem. Itt éltem meseszerű gyermekkoromat. Azért írom meseszerű, mert mindent olyan csodálatos szépnek láttam.”

Így emlékezett vissza önéletrajzában Koperniczky István, akinek édesapja a pannonhalmi Bencés rend gazdatisztje volt előbb Bakonyjákó-Járiföld-pusztán, majd a kemenesi Izsákfán. Iskolai tanulmányait a pápai Szent Mór Gimnáziumban végezte 1932-1940-ig. A gimnáziumi évek után a Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem orvostanhallgatója lett. Ekkor találkozott igazán a művészetekkel, s fedezte fel a Művészek Csarnokát, ahol Paál László alkotásait nézve tudatosult benne, hogy vonzódik a festészet iránt. Az orvosi egyetem mellett bejárt a múzeum raktárába az ott tárolt festményeket tanulmányozta. S elkezdte a festést, ellesve a nagy művészek által alkalmazott technikákat. Egyre sikeresebb lett.

A kemenesi határban található Enyi erdő lett képeinek kedvenc témája, s miután mindig hazavágyott, vonzotta a táj, a falu közössége, családja. Később művésznévként az “Enyi” nevet vette fel. Orvosi tanulmányait a háború alatt Németországban fejezte be.

A csodálatos gyermekkort azonban hamar felváltotta a nélkülözés. A rendszerváltás után a család “osztályidegen” lett, mivel az édesapát a papok kiszolgálójának tartották. Lakásukat, bútoraikat elvették, bezárultak a kapuk, melyek eddig a lehetőségeket biztosították. E nehéz helyzetben a fiú családfenntartóként otthon maradt. Az Enyi erdőn dolgozott segédmunkásként, hogy a családot el tudja tartani. Ez az időszak élete legnagyobb szenvedése volt, sokat nélkülözött, ahogy írta: “…a lét-nemlét határmezsgyéjén járva küzdöttem szüleimért, testvéreimért.”

Az 1956-os forradalom után a sors a Somló melletti Erdődy kastélyban működő tüdőszanatóriumba vezette, ahol munkát kapott, mint röntgenorvos. A kastély hatalmas parkja adta a témát az újabb és újabb festményeknek.

Mi dobaiak visszaemlékezve, Enyi Istvánt mindig festőállvánnyal, ecsetekkel, a nyakában fényképezőgéppel láttuk, hol a falu határában csordogáló Hajagos pataknál, hol pedig a Somlóra menő utak mentén. Az itt töltött idő alatt lett festészetének kedvenc témája a Somló, mint ahogy később nevezte, a Somló Királynő!

Nagyon megszerette ezt a vidéket, s még aktív dolgozó korában a Somló lábánál vásárolt egy kis birtokot, ahova később megépítette az alkotóházat, a ,,Tündértanyáját”. Ahogy lehetőségei engedték a nádtetős épület mögé építtetett egy kápolna-képtárat is, hisz alkotásairól azt vallotta: “Isten szépségét igyekeztem bemutatni a művészeten keresztül”.

A képtárban mintegy 60 festménye látható. 2006-ban bekövetkezett halála után hamvai- végakarata szerint- az ott épített urnatartóba leltek örök nyugalomra! Végrendeletében minden ingó és ingatlan vagyonát, féltett, szeretett festményeit-főként a Somló Királynőről-Doba község örökölte, azzal a feltétellel, hogy méltóképpen gondozzák, egyben tartják, s az utókornak megőrzik azokat.

Kiállítás előzetes bejelentkezéssel megtekinthető.
Polgármesteri Hivatal Doba: 36-88/502-920